<

div><

p>Június 30-án ment férjhez az Agymenők jó csaja, Kaley Cuoco, de nászút helyett a kórház várt rá – meg kellett ugyanis műteni a vállát. Az operáció nem érte váratlanul, sőt, abszolút tervben volt már számára – egy éve tudja, hogy erre valamikor sort kell kerítenie -, mert folyton fájt a válla. De eljegyzése, majd esküvője annyira lefoglalta, hogy a házasságkötés előtt semmiképp se fért volna bele az idejébe a műtét, de öt nappal a lagzi után gyorsan túlesett rajta.<

/p>
<

p>Kaley már jobban van, otthon gyógyul, és mint Instagramon tudatta a világgal, férje ápolja és mindenben a rendelkezésére áll – olykor annyira siet asszonykájához, hogy még ruhát sem kap magára.<

/p>
<

p><

img src="https://wellnesscafe.hu/app/uploads/2018/07/kaley-cuoco-hubby-naked-e1531234122594-360x660.jpg" data- //><

/p>
<

p>Az esküvőre és az utána következő bulira egyébként nem nyomta rá a bélyegét az, hogy a menyasszonyra néhány nappal később műtét várt – a vendégek szerint minden szuper volt, remekül érezték magukat a partin.<

/p>
<

p>A 32 éves színésznő természetesen átöltözött a bulira, Reem Acra ruháját egy köldökig kivágott Tadashi Shoji jumpsuitra cserélte, ami szintén remekül állt rajta. Persze, ez nem is csoda, hiszen a híresség évek óta keményen dolgozik vonalai megőrzéséért – imád például hot jógázni. Elmondása szerint ez jobban megizzasztja, mintha lefutott volna egy maratont.<

/p>
<

p>A hot jóga órák jellegzetessége, hogy szobahőmérsékletnél melegebbre fűtött teremben zajlanak. A magas hőmérséklet hatására jobban bemelegszenek az izmok, könnyebben nyúlnak a szalagok, mélyebben hatnak a gyakorlatok. Természetesen a hot jógának is vannak fokozatai, és a tévésztárt szuper alakját elnézve ő már egy ideje magasabb fokozatra kapcsolt…<

/p>
<

p>Kaley egyébként mindig is szeretett sportolni, de amikor 2016-ban véget ért a házassága Ryan Sweetinggel, talán minden eddiginél nagyobb intenzitással vetette bele magát az edzésekbe – mondhatni a sport a lételemévé vált.<

/p>
<

blockquote data-instgrm-captioned="" data-instgrm-permalink="https://www.instagram.com/p/BFheVYwMvkq/" data-instgrm-version="8">
<

div style="padding: 8px">
<

div style="background: #F8F8F8;line-height: 0;margin-top: 40px;padding: 62.523020257826886% 0;text-align: center;width: 100%">
<

div>
❤ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!