<
div><
p><
img src="https://wellnesscafe.hu/app/uploads/2018/11/kekfenymenteseletet_2-660x457.png" data- //><
/p>
<
p >Kék fényre szükségünk van, hiszen fontos szerepe van bioritmusunk felállításában és szabályozásában, emelett kedélyjavító hatással is bír, ami különösen hasznos a téli depresszió ellen. A probléma a digitalizációnak köszönhető és annak, hogy alig vagy egyáltalán nem figyelünk oda a szemünkre. A mesterséges fény mindenütt körülvesz, hiszen mikrokörnyezetünk része. Ahogyan Táll Krisztina, optometrista szakember megjegyzi: “Nem kell ahhoz napi 10 órát gép előtt dolgozni, hogy a szemünk kiszáradjon és elkezdjen fájni a fejünk. A zárt, mesterséges LED vagy egyéb hideg kék fényekkel bevilágított tér, a képernyőkből érkező kék fény és a hűtő-fűtő rendszerek mind hozzájárulnak a problémához”. A gyakori szemszárazság mellett hosszú távon ráadásul makula degenerációt (retina súlyos károsodása) és szürkehályogot is okozhatnak.<
/p>
<
p >Ha pedig lefekvés előtt még mindenképp válaszolnunk kell az üzenetekre, le kell csekkolnunk a holnapi időjárást és a meccs eredményeit, számolnunk kell azzal, hogy a bioritmusunk teljesen felborul, ugyanis a kék fénynek köszönhetően a szervezet elkezdi a melatonin nevű hormont termelni, ami az ébrenlétünket szabályozza és sötétben természetes módon lecsökken. Ha azonban ebbe a folyamatba belenyúlunk, állandóan fáradtak, stresszesek, kialvatlanok leszünk, ami könnyen elhízáshoz, depresszióhoz vezet. A többit pedig ki tudjuk találni.<
/p>
<
p >A szakember szerint a kék fény mellett a legnagyobb probléma a tartós közelre nézés: “Képzeljük el, hogy órákon át guggolunk, majd hirtelen fel kell állnunk. Na így érzi magát a szemünk, ha sokáig elfelejtünk a távolba nézni. Egy óra is eltelhet, mire ebből az izomgörcsből feloldódik a szem”. A 14 év alatti gyerekek fokozottan érzékenyek. Japánban pl. a fiatalkorúak 90 százaléka szenved gyerekkori miópiában (rövidlátásban), főleg az elmúlt 15-20 évben lett rengeteg kisgyerek szemüveges, mivel korán a kezükbe kerül a tablet és a tanulás mellett a pihenés is 30 centi közelről a képernyőjüket bámulva történik. Arról nem is beszélve, hogy ez a képernyő pici és általában nem kint, a természetes fényben, hanem zárt térben, mesterséges fény mellett bámulják.<
/p>
<
p><
img src="https://wellnesscafe.hu/app/uploads/2018/11/kekfenymenteseletet_1-660x457.png" data- //><
/p>
<
h2 >Mi a megoldás?<
/h2>
<
p >Szerencsére több módszer is van látásunk egészségének megőrzésére. Táll Krisztina optometrista szerint az irodai munkát végzőknek például ajánlott a gyakori szemtorna, a lényeg, hogy bizonyos időközönként a távolba is kelljen nézni. Emellett nagyon jól bevált a <
span >monitorszem<
/span><
span >ü<
/span><
span >veg, a<
/span>mely védőréteget képezve meggátolja a kék fény behatolását a retinába és ép látásúaknak, dioptria nélkül is kapható. Sajnos jelenleg kék fény szűrős kontaktlencse nincs a piacon, így a kontaktlencsét viselőknek is ajánlott beszerezni egy ár érték arányban is megfelelő monitorszemüveget. Lefekvés előtt pedig érdemes ‘night shift’ módba állítani a telefonunkat, de számos alkalmazás létezik, ami optimális mértékűre csökkenti a kijelzők kék fényét.<
/p>
<
p >A Kék fény mentes életet oldal <
a href="https://cas.centralmediacsoport.hu/owa/redir.aspx?C=eSFtNG-6hlqeUZ9RBPQAL8NGlYbbbBdSJsWWhkBLqKLUMhuXI0rWCA..&URL=https://kekfenymenteseletet.hu/" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><
span >ide kattintva<
/span/> elérhető.<
/p>
❤ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!